Másfél hete történt. Megfáradtam, aminek egyik jele, hogy nem ég a szívem az elveszettekért. Vagy talán jobban fedi a valóságot, hogy ilyenkor inkább csak az eszemmel tudom, hogy mi a dolgom, és nem a szívemmel. Betegen, terhek alatt, erőtlenül felsóhajtottam, hogy mikor újít már meg? Enélkül, saját erőmből nem tudom végezni a feladatom! Aztán véletlenül ráfutottam egy hetekkel azelőtt kapott e-mail linkjére, és innen a következő dalra:
Sírtam. Nem tudtam nem sírni… Miközben e szerelmes dalt hallgattam, Isten teljesen átmosott a szeretetével. Másnap már nem azért emeltem fel a telefont, hogy Alphára hívjak valakit mert “kell” :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése