Márpedig mindannyian nyertesek szeretnénk lenni, nem? De hogyan? És tényleg sikerülhet?
Tegnap olvastam egy interjút Balczó Andrással, aki minden idők legsikeresebb öttusázója, aki erős, élettel teli gondolatokban vall életéről, és arról, hogy mindannyian lehetünk nyertesek! Mindenkinek szeretettel ajánlom!
Mostanában több bejegyzésben is hivatkozom egy Jesus Culture nevű csapatra. Elképesztően intenzív életszakaszban vagyok, és leginkább azért hallgatom a zenéjüket, mert oda hívnak, ahová mindig is vágyom: Isten jelenlétébe.
Persze felmerül a kérdés, hogy hol a határa Isten dicsőítésének? Van-e egyáltalán határa? Állandóan, folyamatosan Isten jelenlétében élni, vagy újból, és újból visszavágyni, visszatérni az Ő jelenlétébe? Esetleg mindkettő belefér? Lehet, de miért vágyok arra, hogy folyamatosan előtte legyek? Azután is, hogy egy jó kilúgozó, kimerítő nap végén egyszerűen elszakad a cérna, kiakadok, kiabálok, kipurcanok. És újból megadom magam…
Bevallom, hogy nem tudom a frankót, inkább csak megyek a szívem után, és éneklem, hogy (nyers fordításban):
“Így hát letérdelek előtted Istenem, felemelem kezem, mert szabaddá tettél,
Kiáltom a Neved, a háztetőkről hirdetem, hogy a Tiéd vagyok, a Tiéd vagyok,
Mindazt aki vagyok, szerető kezeidbe teszem le, és a Tiéd vagyok, a Tiéd vagyok...
Másfél hete történt. Megfáradtam, aminek egyik jele, hogy nem ég a szívem az elveszettekért. Vagy talán jobban fedi a valóságot, hogy ilyenkor inkább csak az eszemmel tudom, hogy mi a dolgom, és nem a szívemmel. Betegen, terhek alatt, erőtlenül felsóhajtottam, hogy mikor újít már meg? Enélkül, saját erőmből nem tudom végezni a feladatom! Aztán véletlenül ráfutottam egy hetekkel azelőtt kapott e-mail linkjére, és innen a következő dalra:
Sírtam. Nem tudtam nem sírni… Miközben e szerelmes dalt hallgattam, Isten teljesen átmosott a szeretetével. Másnap már nem azért emeltem fel a telefont, hogy Alphára hívjak valakit mert “kell” :)
Lassan 1 hete már azon gondolkozom, hogy milyen növekedést is várok az Alpha kurzusainkon?
Mit jelent a minőségi növekedés? Kevesebb Alpha közben és Alpha után lemorzsolódott embert? Profi szervezést? Profi előadásokat? Több imádságot? Azt hiszem mindegyiket, de a szívem azt súgja, hogy leginkább az utóbbit. Hiszen az imádságnál kezdődik minden!
A mennyiségi növekedés igazából kihívást jelent, hiszen nagyobb munkatársi csapatot kell összeszervezni. A 2010őszi Alpha kurzuson a templomunkban nem maradt több szabad helyiség, mert elfoglaltuk a kiscsoportokkal. Az Alpha-kat követő Béta-k utáni folytatás tekintetében sem kis feladatot ró a sejtcsoport (vagy házi csoport) vezetőinkre, hiszen várhatóan több ember csatlakozik a közösségünkhöz. És az utóbbi Alpha ünnepi vacsorákon várt 70-80 vendéggel már koppanásig megtelt a templom előtere. Egyszóval a mennyiségi növekedés láttán többször éreztem, hogy a határainkat feszegetjük…
És hol jön ér össze a minőség, és mennyiség? Egy ige él bennem erről:
“Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket” Zsolt.2,8
Ha imádkozom a növekedésért, semmi mást nem teszek, mint engedelmeskedem.
…de nem is hiányzik, amikor ezt az előadót hallgatom. Általában nagyon fontos számomra a szöveg, de elgondolkodtató, hogy itt a szöveg értése nélkül is átjön az üzenet.
Michael W. Smith-t pedig meg kell követnem: kb. 15éve hallgattam először a zenéjét, aztán sokáig nem hallgattam, mert nyálas piperkőcnek tartottam, mostanában viszont egyre többet kapok az őszinte dicsőítést hallgatva/nézve…
